Tevékenységtervező

Külső vagy belső indíttatás hatására egyik napról a másikra megváltozhat az életmódod. Az új élethelyzetben felszabadul sok időd, de lehet, hogy nem tudsz elég időt tölteni azokkal a tevékenységekkel, amiket igazán szeretsz.

Kezdj el változtatni az életgyakorlatodon! Ha átböngészed az eddigi fontos tevékenységeidet és kiválasztod közülük a fontosakat, az új helyzethez tudod illeszteni őket egy átformáló munka után.

A pszichológuscsapatunk ehhez a munkához készített neked egy vezérfonalat. Változtass az életgyakorlatodon a Tevékenységtervező segítségével!

Füzet letöltése

A füzet megvár itt, ha most rohannod kell!

A Practice Living

Egy csapat designer, innovátor és pszichológus vagyunk. Azzal a filozófiával kezdtünk dolgozni, hogy az életrutin ugyanúgy fejlődik, mint bármilyen más mesterség: gyakorlattal.

Néha egyszerre sok ember szembesül ugyanazzal a kihívással. Beszélgetünk velük, hogy megértsük, hogyan oldják meg a helyzetet, majd a füzethez hasonló vezérfonalakat tervezünk. Így az azonos kihíváson dolgozó emberek rajtunk keresztül tudnak egymásnak segíteni.

Az első életgyakorlat-füzet után keressük a megosztásra érdemes új gyakorlatokat. Ha szeretnél segíteni a munkánkban, küldj egy rövid sikertörténetet nekünk a Te életgyakorlatodból!

Jakobovits Kitti

Úgy gondoljuk, hogy ez a füzet sokak segítségére lehet. Azt is tudjuk azonban, hogy nincs egyetlen, mindenki számára megfelelő megoldás, és van, akinek másra van szüksége. Ha úgy érzed, hogy szakemberrel szeretnél beszélni, fordulj bizalommal Jakobovits Kitti pszichológus kollégánkhoz.

kitti.jakobovits@gmail.com